Light egy napja

A reggeli nap meleg fénye átszűrődött a szárnyai között. Óvatosan kinyitotta az egyik szemét, majd hümmögve visszacsukta. De ebben a pillanatban Bebe, a fekete rigó rázendített a reggeli ébresztőjére. Light elmosolyodott. "Nincs mit tenni, újabb mozgalmas nap előtt állok". Kinyújtózott és széttárta a szárnyait , a hasára sütött a nap.
Amint kinyitotta a szemét, az a látvány tárult elő, ami minden reggel, mégsem tudta megunni: a völgy terült el lábai alatt, lassan ébredezve Bebe dalára kezdtek előbújni az ittlakók. Ahogy meglátták Light fenséges termetét, a fehér szárnyain megcsillanó napfényben, elmosolyodtak. Tudták, hogy ő vigyáz rájuk. Meghajoltak felé, Light is meghajolt. Majd egy ugrással a mélybe vetette magát. Zuhant lefelé, szemébe könnycsepp csillant a légellenállástól, de a szája sarkában egy mosoly bujkált. Hirtelen széttárta a szárnyait és kezdetét vette az a szárnyalás, amit a völgylakók minden reggel áhítattal néztek, amíg el nem tűnt a hegyek között.
Light imádta minden napját. Szenvedélye volt a repülés, ahogy a szél belekapott a hajába, ahogy a szárnyai kifeszültek és repítették. Nem tudta megunni a tájat maga alatt. A hatalmasra nőtt fenyők csúcsát, a ringatózó tobozokkal az ágaikon; a rétek illatát, amelyek telis tele voltak színes virágokkal; a hóval fedett hegycsúcsok hűvös látványát. Órákon át repült, szárnyalt a táj felett, mire elfáradt és leszállt a kedvenc tisztására. Leheveredett a fűben, becsukta a szemét és várt. Pár perc múlva halk neszt hallott, amely egyre erősödött. Majd egy pillanat és valami a hasára ugrott. Forgolódott egy kicsit, a helyét keresve, és összegömbölyödve ráfeküdt.
"Jó reggelt, Borzas" - mondta Light mosolyogva. Hümmögés volt a válasz, majd Borzas, a kis borz még jobban odabújt hozzá.
Újabb nesz, és a lábánál érezte a melegséget.
"Jó reggelt Nektek is, egerek"
Percek alatt körbe lett véve a tisztás lakóival, akik szeretettel bújtak hozzá, feküdtek rá, érezve Lightból sugárzó melegséget és kedvességet. A tisztás széléről érkező mókusok száraz szalmát hoztak neki, az egerek a legszebb virágokat gyűjtöttek össze, Borzas színes leveleket gyömöszölt bele a zsebébe. Nem kértek semmit cserébe. Light mosolyogva felült, megsimogatta mindegyiket. Ahogy meglátták Light fenséges termetét, a fehér szárnyain megcsillanó napfényben, elmosolyodtak. Tudták, hogy ő vigyáz rájuk. Meghajoltak felé, Light is meghajolt. 

Útnak indult. Át a Nagy hegyen a vízeséshez, amelynek olyan tiszta volt a vize, hogy a meder alján lévő kavicsok erezete is látszódott. Kedvenc sziklájára ült le, és becsukta a szemét, élvezve a leomló víztömeg morajlását és a nap melegét. Lábát a hűvös vízbe lógatta, csapkodva a vízfelszínt. Egyszer csak kacajt hallott, ami egyre erősödött. Majd a hideg vízcseppeket a szárnyain. Kinyitotta a szemét: a közeli falu lánykái pancsoltak körülötte. Kiültek mellé, almát és diót rakva az ölébe. Light elővette a virágokat a tisztásról, a legszebb és legszínesebb virágok voltak. A lányok sikongattak az örömtől. Megsimogatta az arcukat és a hajukba fűzte a virágokat: a kék nefelejcset a szőke hajtincsek közé, a rózsaszín cirmos százszorszépet a barnába, a fehér havas szépét a feketébe... Együtt néztek bele a vízbe, tükörképüket csodálták. Belecsobbantak a vízbe. Ahogy meglátták Light fenséges termetét, a fehér szárnyain megcsillanó napfényben, elmosolyodtak. Tudták, hogy ő vigyáz rájuk. Meghajoltak felé, Light is meghajolt.  Búcsút intve Lightnak nagy ricsajjal átúsztak a másik partra. Ő elégedetten hátradőlt és elrágcsált egy almát, kiélvezve minden falatot.

A folyó mentén repült tovább, az ugráló pisztrángokat nézve, melyek pikkelyein megcsillant a napsugár; a parti sziklákat, amelyeken a víz visszaverődött. Mosolygott, boldog volt.
A folyó jobb szélén egy kis falu állt, gyerekek játszottak a házak közt. Amint meglátták, nagy üdvrivalgással kifutottak a stégre. Light magasra felszállt, majd mélyrepüléssel, testét dugóhúzó formában csavarva zuhanni kezdett. A gyerekek visongtak az örömtől. Az utolsó pillanatban széttárta a szárnyait a stég felett,a gyerekek nyújtózkodva elérték a szárnyait, ahogy elsuhant felettük. Visszafordult és körözve felettük kiszórta a zsebéből a leveleket, amik úgy szálltak alá, mint a téli hóesés. Még nagyobb zsivaj odalent, Light nem állta meg nevetés nélkül. Látva Light fenséges termetét, a fehér szárnyain megcsillanó napfényben, nevetve integettek neki. Tudták, hogy ő vigyáz rájuk. Meghajoltak felé, Light is meghajolt.

Tovaszállt a folyó mentén, amíg a folyó bele nem torkollt a tengerbe. Leült a homokos partra és nézte a hullámokat. Szerette a vizet nagyon. A nap túl járt a delelőn, de még meleg volt. Meglátott egy fekete kavicsot a parton, odament és felvette. Az egyik fele homorúra volt kikoptatva, talán egy másik kő mellett heverhetett a vízben, gondolta Light. Tovább nézelődött, de sehol nem talált hozzá illeszkedőt. Zsebre tette a feketét. Majd Széttárta a szárnyait, engedve a napnak, süttette egy kicsit a fenséges fehér tollakat. Ekkor hallotta meg a dobogást. Majd a hátában a gyengéd döfködést. Mosolyogva megfordult. Cloud állt mögötte, a mustang fajta egyik legszebbje. Zsemle színű szőre kissé sáros volt, de büszkén húzta ki magát és lóbálta meg a fejét, sörénye szállt körülötte. Light elővette a szalmát és végigdörzsölte Cloud testét, lesöpörve róla a préri koszát. A ló nyugodtan hagyta és elégedetten toporgott a homokban. Amikor Light végzett, megsimogatta az orrát. Cloud a mellső lábaira ereszkedett, Light felpattant a hátára. Végigvágtáztak a tengerparton, fel a sziklás hegy tetejére. Itt búcsúztak el egymástól. Ahogy Cloud nézte Light fenséges termetét, a fehér szárnyain megcsillanó napfényben, elmosolyodott. Tudta, hogy ő vigyáz rá. Meghajolt felé, Light is meghajolt.

Majd széttárva szárnyait a tengeren át egy kis sziget felé vette az útját. A szigeten csak egy család lakott. A föld nem volt túl termékeny, csak egy tehenük volt és a tenger adta nekik az élelmet. Light az udvarra szállt le, boldogan futott ki elé Bodri, a keverék kutya. A házigazda is hamarosan megjelent, friss sajt volt a kezében, csillogó szemmel büszkélkedett vele, mennyire jól sikerült. Light leült vele és megkóstolták együtt, nagyokat bólogatva és mümmögve közben. Elbeszélgettek az időjárásról és a tengerről. Majd Light felállt, elővette a diókat és odaadta a házigazdának, aki boldogan futott be vele a házba, elújságolva a feleségének milyen kincseket hozott Light. Ő addig mosolyogva játszott Bodrival, megvakarva a füle tövét és megcsiklandozva szárnyaival az orrát. A család kijött elbúcsúzni tőle. Látva Light fenséges termetét, a fehér szárnyain megcsillanó napfényben, elmosolyodtak. Tudták, hogy ő gondoskodik róluk. Meghajoltak felé, Light is meghajolt.

Visszafordult a szárazföld felé, az utolsó állomás felé: a havas hegyekbe tartott. A hideg szél átsüvített a szárnyain, hóval lepte be az arcát, de ő rendíthetetlenül szállt tovább, mert tudta, várják. Felhőkön szállt át, dacolt a hideggel. Teljesen kimerülten érkezett meg egy sötét hegyi barlang bejáratához. A sötétben enyhe fény pislákolt odabent. Lerázta magáról a havat és besétált. Leült a tűz mellé, széttárta a szárnyát, hogy megszáradjanak. A bejárat felől ebben a pillanatban egy tűzcsóva csapott be, a pislákoló kis tüzet felerősitve nagy lobogóvá. "Jó estét, Darkness" - mosolyodta el magát Light. Darkness, egy évezredekig a hegyen uralkodó sárkánynemzetség utolsó sarja, fújtatva, hatalmas léptekkel odamászott és leült Light mellé a tűzhöz. "Üdvözlégy, Light".
Light sóhajtott egyet, majd elővette a fekete kavicsot a fehér szárnyai alól. Kitette a tűz elé. "Sehol nem találtam a párját" - mondta szomorúan. Darkness elmosolyodott. Felállt és fekete pikkelyei közül előhúzott valamit: egy hófehér gömbölyű kavicsot. Ormotlan mancsával a fekete mellé helyezte és lám, a 2 kavics tökéletesen illeszkedett! Egymásra néztek, mindkettő szemében könny csillogott. Ahogy Light nézte Darkness fenséges termetét, a fekete pikkelyeken megcsillanó tűzfényben, elmosolyodott. Tudta, hogy ő vigyáz rá. Meghajolt felé mélyen, Darkness mosolyogva viszonozta a meghajlást.