Kollegina mutatta még régebben a Japán alapítvány honlapját, mostanában kimondottan sok művészettel kapcsolatos eseményt szerveztek - így jutottunk el a nó darabra is.
A koto kiri fából készült 13 húros hangszer. Kb 180 cm hosszú. Megszólalásra a hárfához hasonló, kinézetre inkább egy cimbalom:
Ujjal pengetik, az egyik kéz 3 ujján pengetők vannak az ujj végeken, a másik kéz á la nature. Elég fájdalmas lehet sokáig játszani rajta. :o
Érdekessége, hogy általában nem fogják le a húrt, mint pl hegedűnél, hanem csak pengetik. És hogy mégis hogyan lehet 13 hangnál több? Minden húrnak van egy kistartója, nevezzük pöcöknek (az a fehér színű Eiffel torony kinézetű izé a képen). Ezt állítják be. Minden egyes dal előtt a hölgy átállította és behangolta a hangszert. És a dalok közben is áthelyezte őket.
Az első jópár számot egy igen kényelmetlen pózban követte el: kb 45 fokos szögben térdelt a koto előtt, és kissé feléhajolva játszott rajta. Ez ugye egyrészt a bokának-térdnek megterhelő, másrészt a hátnak és a karoknak! Én 2 percig nem bírnám ezt a pózt, főleg a derék miatt.
8 szám volt benne az alapműsorban, szünet félidőben. Szinte mindegyik dal címe a természethez kötődött (madarak, béka, szarvas, kabóca).Már nem is csodálkoztam azon, hogy itt is a hölgy megszólította a közönséget, elmesélte a koto eredetét: amikor a fából kifaragják, akkor még sok víz van benne és nehéz a hangszer. Majd az évek múlásával a víz elpárolog, és egyre könnyebb lesz. Nagyon szép mintázata van egyébként. A koncert címe "A fa lelke", a kotora utal.
Egy számot játszott a kugo nevű hangszeren. Talán a klasszikus hárfához ő jobban hasonlít kinézetben, de nagyon instabil a fogása, mert nincs megtámasztva az alja, illetve csak egy pontban és felhúzott lábbal tartotta és vállal. Ez tetszett a legkevésbé: inkább csak fals hangok pengetésének tűnt, nagyon modern darabokban vannak ilyen hangok.
2 számhoz énekelt is. Itt nem tudtam eldönteni, hogy most vajon ez jó ahogy csinálja, vagy hamis :)))
De maga a kotonak nagyon kellemes hangja van, a hölgy pedig igazi mestere a hangszerének.
Minden egyes szám után megtapsoltuk, ő pedig mosolyogva 2x meghajolt. :)
A koncert végén elmesélte, hogy nagyon szereti a cimbalmot, és Balogh Kálmán a kedvence. Reménykedett, hogy tud vele találkozni, és ez sikerült is. Sőt még egy cimalom órát is végignézhetett a zeneakadémián. És szeretne nekünk egy dalt előadni Balogh CD-jéről.
Hirtelen nem tudtam mi lesz ebőől, mert nagyon más hangja van egy cimbalomnak. Ő pedig fogta a kis eiffeleket lehúzta kb 40 cm-re a végétől, és a kotonak máris teljesen más hangja lett. És ujjal, kiemelem még egyszer, hogy nem ütőkkel, hanem ujjal és a pengetőivel lenyomott egy olyan szuper cimbalomjellegű gyors magyaros dalt, hogy csak néztem tátott szájjal. Kapott is vastapsot érte. :) Drága volt, nagyon izgult előtte :))
Még ráadásnak eljátszott egy őszi japán dalt, és az én kedvencemet a végén: a Sakura-t. Tessék meghallgatni, nagyon szép.
Ami biztos: anyukám erre az eseményre sem az ideális partner, nagyon nem bír a fenekén ülni sokáig, a zenét élvezni még annyira sem. :o
Utána elsétáltunk a Momotaroba. Csak 10-ig voltak nyitva, mi pedig negyed órával zárás előtt érkeztünk. De azt mondták levest még tudnak hozni, jöjjünk be nyugodtan. Így megkóstoltam a rament végre. Annyira nem voltam elájulva tőle. Csirkéset ettem, és még öntöttem rá szójaszószt. Nagyon laktató, nem is bírtam megenni egy tányérral.
De vissza szeretnék menni, kipróbálni mást is, mert imádom az ázsiai konyhát, és sok jót olvastam már róluk.
