Pár hónapja gondolkozom, hogy Belgiumba kéne utazni, mivel október-február a kagyló szezon. Meglepő módon amikor megkérdeztem anyukámat, rögtön rábólintott és beváltott egy valag EUR-t azzal, hogy nem baj ha marad, majd ha megyünk legközelebb, akkor elhasználja. És ugye megyünk? O.o
Budapest Airport: utazott valaki mostanában fapados járattal? Ha mesélik, nem hittem volna el: séta egy csövön belül, majd le a földszintre... séta kint a placcon elkerítve... egy hangárban várakozás fél órát... újabb kb 1 km-es séta a repülőgépig elkerítve. Természetesen a sor megbomlott, futóverseny vagy inkább gyors gyaloglóverseny, mint a farkastól kergetett csorda. Nem kell mondanom, hogy anyu mennyire élvezte.
20 éve jártam egy napsütéses vasárnap reggelen Brüsszelben, évekig az volt az álomvárosom: sehol egy ember az utcán, tisztaság mindenhol. Nah most péntek este/éjjel megérkezni a városközpontba nem pont ugyanez az élmény: mindenhol bulizó fiatalok, ricsaj, szemét. Miután lepakoltunk a szállodában (amiről az osztrák hotel ugrott be, ahova először Jeffel mentünk :D), kimentünk sétálni egyet. Rá kellett jönnöm, hogy mégis csak kellett volna a régi obit hoznom :( Fél óra séta után röhögve közöltem anyuval, hogy valószínűleg ő a legidősebb ember jelenleg a cityben. Negyed óra múlva rájöttem, hogy a megtisztelő második hely az enyém :D Kicsit tolongtunk az alkohol/cigi üzletben a tinikkel ásványvízért, aztán egy gyors gofrizás... mert az ugye kötelező, még ha éjfél is van! Ezután már csak a horkolóverseny maradt, én maradtam alul :(
Ki nem látta az Erőszakikat? Innen jött ám az ötlet, hogy Bruges (Brugge) :D
Megjegyzem a sok szájbab*szott hattyút nem találtuk meg :D
Bruges központja egészen nagy, hála égnem nem csak pár utcácska, így egész nap el lehet sétálgatni benne. Sajnos nem tudtam megmászni a Belfrit-et, hosszú sor és alig mozdult és ugye a filmből tudjuk, hogy nem egyszerű oda feljutni, így anyu maradt volna lent. A piac téren gyönyörű régi házak vannak, az eddigi legjobban megőrzött minőségben, sok aranyozott dísz mindenhol:
Nem szeretném kihagyni a pacikat sem, mert cukik voltak... nem, nem próbáltam ki őket, de egyrészt Bakancslistás darab a sétakocsikázás, másrészt még pár hét és itt a Ló éve! Tehát ami késik, nem múlik ;)
Maga a város tényleg tündérmese, középkori macskaköves, sok csatornás:
Mellesleg Belgiumban szép csipkéket csinálnak és iszonyú finom a csoki, mindkettőből betankoltunk:
Másnap Brüsszelben kóválygás volt, a főtérről értelmes képet nehéz összehozni, így idővel feladtam :) Ömlesztve: Grand Place jobbról balra körbefotózva, Manneken Pis (pisilős kisfiú :)), Atomium (Világkiállításra tervezve), Parc du Cinquantenaire:
Na éééés a lényeg, a kaja... anyut legközelebb Angliába vagy az USA-ba kéne elvinni, mert steak steak steak... :D Ki sem teszem az ő menüjét, fúj.
Az enyém pedig - természetesen beosztva 2 napra: osztriga, Madras currys rák, spenótos angolna és fehérboros fekete kagyló.
Kis betűsen bevallom, hogy az osztrigát már másodszor kóstoltam, és csak nem akar ízleni. Az angolna főve nem jó, mert elég zsíros, így legközelebb csakis sütve. A fekete kagyló meg most fura volt, pedig Párizsban és ahogy én csinálom, isteni!!! Tehát jelenleg csak a rák volt finom, az viszont minden várakozást felülmúlt!
Gondolkodtam erősen, hogy a tavalyi évet hogyan is írjam le. Először csak a pozitív történéseket akartam papírra/weblapra vetni, de az nem adná vissza a valóságot, csak egy tündérmese lenne. De ha hozzárakom a negatívakat is, akkor meg a 2012-höz hasonló sirámot kapnék. Végülis a kevésbé panaszkodó de valóságot visszaadó mellett döntöttem.
Nem indult jól az év, ahogy az az első blogposzt is mutatta. Nem is lett jobb, de rosszabb :) Elkezdtem rajzolgatni, festegetni, viszont csak még pocsékabbul éreztem magamat, jobban kijött a magány. Március közepén lohadtul bezuhantam egy "balátomnak" köszönhetően (jééé, töröltem azt a posztot). Ha két kedves barátom itt nem kap észbe nagyon gyorsan és rak irányba, akkor lehetséges, hogy ez a mostani poszt sosem íródott volna meg. Ezúton is köszönet Jefnek és Nagydrágámnak. Innentől eljött a szép napsugaras korszak, nem túl hosszú, de eljött, ez a lényeg. Áprilisban jártam Japánban, tavasszal, elértem a cseresznyevirágzást Sendaiban, találkoztam sok kedves emberrel, életemben nem nézett meg annyi pasi, mint abban a 2 hétben. Sendai az a vidék, ahol 2 éve volt a tsunami, földrengés, Fukushimától 60 km-re ÉK-re a tengerparton (ami gyanítom óceán). Meglátogattam egy főleg időseket összefogó kötő szakkört. Mindegyikőjük elvesztette a házát 2 éve és átmeneti szálláson laktak. Nagyon inspiráló és egyben megrázó volt velük találkozni. Mennyire erős és pozitív ez a nép!
Vettem odakint egy jóslást. Igen, én, aki ateista és nem hisz semmi ilyesmiben Japánban olyan spirituális, hogy csak na... ha hinnék a lélekvándorlásban, most azt mondanám, hogy messzire szakadtam az otthonomtól, nem vagyok európai. Back to jóslás... volt benne egy ilyen sor:
"Kint a vihar erősen tombol, de bent a házban meleg van, mint tavasszal.
Légy békében és jöjj ki jól a rokonaiddal, és Te és a családod akkor is boldogok lesztek, ha mások nem. Mindig tavasz lesz körülötted" (ez a tavasz visszatérő motivum 2013-ban :D).
Ennek köszönhetően megpróbáltam anyukámmal rendezni a (v)iszonyt. Nem igazán hittem benne, hisz 70 évesen már senki nem változik meg, de... szép lassan kezdett alakulni minden szépen és jól vele és mostanra már egészen heppik vagyunk együtt :D Még külföldön is meglátogatott egyik üzleti utam alkalmával, pedig eddig sosem tudtam rábeszélni erre.
Elindultam a jó úton... májusban kipipálhattam az újévi fogadalmamat (szőke, kék szemű :D), máskor precízebben kívánok, mert csak 2 hétig tartott. :D De egy nagyon gyengéd srác volt, a világ legfinomabb arcsimogatásával.
Június... na igen. Képzeljétek, kiderült, hogy megátkoztak! Nem mintha hinnék benne, de baromi rossz érzés, hogy valaki ennyire utált. Mindenesetre egy átkokban hívő barátom megnyugtatott, hogy az átok többet árt annak, aki rám szórta, mivel visszaszáll és baromi magányosnak érzi/érezhette magát az elmúlt években. Júliusban új projectet kaptam, ami eleinte nagyon bejött, sokat utazgattam, új dolgokat tanultam. És szerelmes lettem annyi év után, úgy istenigazából. Lett egy cseresznyefám :D
Szeptembertől elkezdett romlani a szitu mindkét fronton: a project kezdett túl sok lenni (már az a 3-4 szerepkör, amit el kellett volna látnom), és a cseresznyefáról kiderült, hogy belül férges, eszik a kukacok :( Így a következő pár hónap megint a túlélésről szólt, amit hol meg tudtam oldani, hol nem, de mivel itt vagyok, ezért csak megoldottam valahogy.
Oh lett egy új tetkóm... hogy sose felejtsem el ezt a tavaszt és mert a tavasz a természet újjászületése:
Október legvégén vettem egy papagájt, hogy ne legyen túl nagy csend itthon. Yumi, kék-fehér-fekete hullámoska, nagy anime rajongó, csendes áhítattal nézi velem a filmeket és ha kimaradna, mert az ablakban hagytam és nem tettem magam mellé, akkor állati nagy ramazúrit csap :D Ugyanez történik a kínai zeneszámoknál is - még nem jöttem rá, hogy szereti vagy nem őket. Ezen kívül szereti a csobogó víz hangját (beleértve a pisilést is) és a kezemből enni (megmostam :p). Nem szereti ha sokáig nyitva az ablak, mert ott füstöltem és ő fázik. Illetve ha hangosabbak nála - legyen az egy barátom, vagy a filmben a démonok :D
December hullámzó volt cseresznyefaügyileg, a karácsonytól nagyon féltem (tavaly beteget jelentettem a családnak), de 24-e nagyon jól sikerült, 25 már döcögött, 26-án meg elkezdtem olvasni a temérdek buddhista könyv egyikét, amit vettem. És vettem egy új objektívet, így várhatóan szebb képeket csinálok majd a fűszálakról, bibékről és a homo sapiensekről.
Vicces, de mindkét mission-nek december 31-én lett vége: a projectről szabadon engedtek, a cseresznyefa meg kidőlt, belecsapott egy villám szilveszterkor. Így mindkettőnek vége, és ha most spirituális lélekbúvár lennék, azt mondanám "ennek így kellett történnie, ez volt megírva".
Az évet a világ legjobb málnás csokitortájával zártam, Yumi sajna kidőlt és amikor megkérdeztem, hogy kér-e, csak egy álmos WTF fejet vágott... így nem kapott belőle.
A Bakancslistámon 2 dolgot pipálhattam ki: Japán hanami idején és a Rám-szakadék.
Deeee itt van 2014, boldog új évet mindenkinek mellékesen.... nagyon jól indult.
Rögtön az első nap lementem futni (azóta sem, de ez akkor feldobott :))! Újra elkezdtem rajzolni animéket. Érdekes, hogy a festésnél rögtön rám tör a magány érzése, de a rajzolásnál, Photoshopozásnál annyira bele tudok merülni, hogy azt sem tudom hány óra, milyen nap!
Aya & Tooya az "Ayashi no Ceres"-ből - nem megy nekem a ceruzával színezés... erre jutottam. Viszont folytattam a kezdők jobb agyféltekés módszerét: fejjel lefelé fordítom a képet és úgy másolok. Egyelőre sokkal jobban bejön.
Kenshin - ha valaki nem ismeri, büntiből 30 fekvőtámasz (lányoknak csak 15)! Ugye, hogy jobb mint a cerkás? Éljen a Bamboo digitális táblám, meg a PS. Azért elszórakoztam vele 4-5 órát így is. De minden másodperce élvezetes volt.
Már készül a következő! Lehet, hogy háttér is lesz (a főszereplő már készen van) ;)
Kibővítettem a Bakancslistámat, és már útban van néhány darab róla.
Voltam ma thai masszázson, most először... nos, ilyen szenvedélyesen rég markolták meg a fenekemet, még a vesémbe sem taposott bele senki térddel, nem beszélve arról, hogy lány ölében sem feküdtem. Ezek most mind kipipálva!
Utána lecsattogtam egy zen buddhista zazen-re. "Nem feladni", ez a mottó... természetesen a gondolatok pár perc múlva megjelentek, aztán a lábam zsibbadt el, végül már nem éreztem semmit csak a fájdalmat. De erre számítottam, remélem legközelebb már jobban fog menni. Mindenesetre kéne egy ilyen meditációt elindító és lezáró gong meg fadob, tök jó a hangjuk:
4:10-től van a minigong a meditáció kezdetéhez...
6:32-től a végét jelző hang.
Feltűnt másnak is, hogy a harang/gong olyan frekvencián rezeg, mintha a saját testemben szólalna meg? Nagyon érdekes érzés, sejtek tánca..............................................ommmm..............................
... na tessék, Yumit leszedáltam... ha előbb világosodik meg, mint én, hát én... hát éééén... eeeeh... nincs is "én"... se kanál.
Évek óta próbálok eljutni ide. Tériszonyom van időnként, ami néha nem jelentkezik, néha viszont egy pillanat alatt előjön és kezem-lábam remeg tőle, lecövekelek egy helyben és se előre, se hátra nem bírok mozdulni. Úgy igyekszem legyőzni, ahogy minden egyéb félelmet kell: elébe megyek és csak azért is ezt csinálom. Hisz csak így lehet felülkerekedni rajta. Nem szeretem, ha egy félelem írányít engem, főleg ha alaptalan. Én akarom írányítani magam :)
Pár éve a Szlovák paradicsomba mentem el, befizetett túrára, hogy túléljem valahogy. Egyedül nehéz lett volna. Ezért kerestem már évek óta partnert a Rám-szakadékhoz, sajnos sikertelenül. Elfogyott a türelmem és pénteken, november 1-én nekivágtam egyedül.
Remegő lábakkal, mert a vezetéstől is elszoktam az utóbbi 1 évben. De a félelem elszállt 10 perc alatt, és nagy boldogan dúdolgattam a rádióval együtt. Feltételeztem, hogy az emberek többsége aznap a temetőket járja, és senki nem fog túrázni. Aha... senki... parkoló tele, csak a dömösi révnél sikerült letenni Pocakot. A környék tele iskolás csoportokkal, családokkal egy rakás gyerekkel, kutyákkal stb. A megszokott magány, madárcsicsergés, természetben gyönyörködés elmaradt sajnos. De cserébe szocializálódtam :) Egy cuki erdélyi lányka mellém szegődött egy szakaszon, mivel leszakadt a barátaitól. Miután elmondtam neki, hogy tériszonyom van, mindig mondta hova ne lépjek, hol csúszik és még fotót is csinált rólam (na jó, nem mosolygok őszintén rajta :)). Jó érzés volt, hogy valaki figyel rám.
A szakadék zsúfolt volt, mintha a metró mozgólépcsőjén közlekednénk 3 körül. De... ha megcsúsztam volna, legalább puhára esek :) Eléggé vadregényes a hely, nincs mindenhol karbantartva és pokolian csúsznak a fémlétrák és a rönkök nedvesen. Az őszi levelek viszont gyönyörűek, vörös szőnyeg borított mindent és egy élmény volt ennyi emberrel együtt túrázni és beszélgetni :) Ide télen vissza kell jönni, ha hó borít majd mindent :)
Dömösi átkelő
Tanösvény mellett
Pihenőhely és kápolna (ez speciel nem látszik a képen :))
