Blogvacsi - játékszabály módosítás

Mivel kevesen játszotok és kezdünk körbeforogni, és akár 1 év mire valaki sorra kerül, változtatok a szabályokon:

• aki itt járt, csak egy alkalomra kerül kispadra
• van amikor ketten is jelentkezhettek - az első 2 persze a nyertes, ezt külön jelezni fogom
• a többi szabály marad

Dóri egy alkalomra kispadra kerül, a többieket ezennel felmentem... és gondolkodom a következőn :ppp

Bizonyíték, nem igéret v9.0

1 évvel indult a blogvacsi játék egy marokkói étellel - most egy iránival ünnepeltünk. :)

A Fesenjan egy diós - gránátalmás édeskés étel, bármilyen húsból készíthető, én a filézett csirkecombot választottam.

Egy brit barátom mutatta a receptet - ő egy arab ismerősétől kapta. Nekem nagyon bejött: fokhagyma, sáfrány, fahéj, gránátalmaszirup az alapja (plusz cukor, só és víz), ebben a lötyiben van megfőzve, kisütve a husi.
Sima natúr kuszkusz készült hozzá.

A bizonyíték, azaz Dóri:

És a makrok:

Nekem pirinyót savanyú volt és olajos, legközelebb picit másképp csinálom a receptet :)

A kínai kapcsolat

Nemrég Wang mestert teszteltünk néhány jóbaráttal (mellon :)))). Sajna memoryleak-em van, így már alig emlékeztem valamire :(
De akit érdekel az a kicsi: az a Hobosteak-en megtalálhatja.

Csend

A szél susog kint,
Elmém lecsendesedett,
Nincs benne semmi.

Üres nyugalom,
békét árasztó magány
honol bennem ma.

Ácsingóztam rá
régóta, most ideért
de meddig marad?

Zavarbaejtő,
a csend üldözve van a
világ e részén.




Nos Jef: ez már vers, még hozzá az első haiku stílusú versikém :)

Meddig tart?

Egyszer olvastam egy szigetecskéről, ahol a házasság nem egy életre szól - hanem 7 évre. Utána persze maradhatnak együtt - megint 7 évre, de nem kötelező. Egy barinőmmel beszélgettünk erről minap... mi van, ha az európai kultúrkör gondolja rosszul, az ásó-kapa-nagyharang egy hülyeség? Ha az emberi természet nem képes a monogámiára, de legalábbis nem egy életen keresztül? Ha egy kapcsolat teljesen normális menete az, hogy megismerkedtek... szívdobogás, adrenalintöltet... egymás szemébe néztek, látod és ő is látja... megfogod a kezét... rád mosolyog... első csók... izgalmas randihegyek... első együttlét... megismerotek egymás barátait, rokonait... majd a nagy szerelem kezd elcsitulni, jönnek a hétköznapok... az unalom, a félreértések, a viták, érzed, hogy valami nincs rendben, de még nem ismered be... küzdötök, még nem adjátok fel... de egyre rosszabb lesz... valami végleg elveszett... majd a bátrabb és erősebb feláll, és távozik... marad utána a fájdalom, az űr... jó esetben mindketten beláttatok, hogy vége. Rossz esetben csak az egyik. A másik sérül, neki fáj... ha derült égből villámcsapás volt, akkor belécsapott az a villám, elájul és zuhan... zuhansz a mélybe. Egy nagyot puffansz földre éréskor. Körbe sem nézel, csak kinyitod a szemed látva a vihart és a villámokat magad felett, de mozdulni nem tudsz. Lebénultál. Az egyetlen szó, ami eszedbe jut: miért? Miért nem vettem észre, miért pont velem történik ez meg, miért nem láttam a jeleket, miért nem szólt senki... mit csináltam rosszul, hol rontottam el?
Majd mérges leszel.. ordítani, törni akarsz, zúzni, ölni... de meg sem bírsz mozdulni a saját nyomorodtól. És mivel nem tudsz másba kárt tenni - magaddal folytatod. Alkohol, cigi, drog, bármilyen tudatmódosító szer, ami segít a haragodat és fájdalmadat elűzni... mély kómába esel, depresszió, önsajnálat, világutálat. Meg akarsz halni.
Hála égnek ezek a szerek lelassítanak, megakadályozva hogy megöld magad... kiürül az agyad, nincs benne több gondolat. Csak fekszel. Üres vagy, érthetetlenül kurvára üres. Nézed az eget. Ilyen űrt még nem éreztél. Síri csend van körülötted.... és fekszel... sokáig. Az időt nem érzékeled, nincsenek érzéseid, nem szeretsz és nem utálsz, nem érdekel semmi, leszarod. Nem látsz körülötted pozítiv dolgokat, semmit sem látsz.
Aztán egy nap egyszer csak... egy esőcsepp esik az arcodra... felnézel az égre, még egy csepp... és még egy... és elered az eső... belőled pedig kiszakad a fájdalom és elkezdesz sírni. Az eső kimossa a szemedet, az agyadat, a szívedet.... és esik, amíg mély nyugalom költözik beléd. Majd eláll. Ugyanúgy üres vagy, de ez az üresség más. Szomorú kicsit, de... kinyitod a könnyes szemeidet és látod, hogy a vihar továbbállt. A felhők között egy halvány napsugár kibújik és a Szomorúság völgye felett egy szivárvány kezd kirajzolódni. Megtörlöd a szemed és felkönyökölsz... látod, hogy a fű sápadt zöld, néhány letaposott virág van körülötted - biztosan Te csináltad, amikor földnek csapódtál. A fák odújaiból madárka dúgja ki a fejét. Veszel egy nagy levegőt, érzed az eső utáni friss illatot. Erőt ad... a fű egyre zöldebbnek tűnik, virágok bújnak elő, a kismadár is elkezd csicseregni. A körülötted lévő szépség elért Hozzád. Már látod. Halványan elmosolyogsz, majd felülsz. A kezedre támaszkodva feltérdelsz. És lassan felállsz. Körbe nézel. Nem, minden ugyanolyan gyönyörű. Felemeled a bal lábadat és előretolod, lépsz egyet... majd a jobb lábaddal követed... óvatosan, nagyon óvatosan... Látsz egy utat nem messze, arrafelé veszed az irányt. Rálépsz az útra és elindulsz rajta. Egyre magabiztosabban, de még mindig nagyon óvatosan. Már látod a mókusokat, süniket is. A nyuszit a bokor mögött. Rámosolyogsz :) És gyalogolsz tovább, egyedül... de már tudod, hogy túlélted ezt a vihart is és talán egy szép tavaszi napon az úton összefutsz valakivel, aki ugyanarra tart mint te. Aki rád mosolyog, megfogja a kezedet és újra megnyílsz neki... és az egész kezdődik elölről...

Persze a mi kis társadalmunkban az ember egyre jobban bezárkózik, egyre több a tüskéje, egyre kevésbé mosolyog, tud felállni, nyitja meg újra a szivét. Mennyit bír egy szív elviselni? Mikor szakad meg?
Mennyivel könnyebb lenne, ha csak úgy élnénk elvárások nélkül, ha tudnánk, hogy mindennek egyszer vége szakad. Hogy nincs holtomiglan - holtodiglan. Vagy csak nagyon kivételes helyzetben.
Most őszintén, hány olyan párt ismertek, akik egy életet lehúztak egymás mellett - és boldogak voltak?