Álomvilág - Yume no sekai

Külföldi ismerőseim újévi posztjait olvasgatom és elgondolkoztam nekem hogyan sikerült is 2012.
Nem úgy, ahogy szerettem volna. :(
Talán az eddigi legfájdalmasabbnak nyílvánítom ki, mert nem csak a magánéletem (pasik) volt katasztrófa, hanem a családi, baráti, munkahelyi is. Bármi, ami emberekhez köthető. Talán emlékeztek rá, pár éve azt írtam egy posztban, hogy 4 területen kell jónak lennie, hogy boldog legyek. Ezt kiegészíteném egy ötödikkel is: pasik, munkahely, otthon, pénz és mindenféle emberi kapcsolat.

A pénzzel most először semmi problémám nem volt és teljesen megszoktam a  hotelben lakást, sőt, jobban érzem otthon magam egy hotelben mint a saját albimban :o
A munka viszont dög unalom volt, semmi kihívás nem volt benne szakmailag - emberileg azért ennél több. De képtelen vagyok 1-2 hétnél tovább élvezni, elmúlik a lelkesedés mint egy gyorsan égő japán cigi. És utána marad a "nincs kedvem hozzá", " ah, előbb elolvasom a leveleimet, megnézem a facebookot, de jó video, megnézem ezt is"... bár az is lehet, hogy túl gyorsan elvégzem a feladatot és jobban kéne pörgetni. Évek óta nincs meg a motiváció, de nem tudom merre tovább. :( Vannak írányaim, de egyiket sem tudom megvalósítani (legtöbbször túl sok pénzbe kerülne vagy nincs levelező/esti képzés belőle).

Emberek... tanulságos. Most először próbáltam nyitott lenni és a jót keresni mindenkiben, félretenni a félelmeimet és mosolyogni. Nem biztos, hogy jó ötlet volt. Csalódtam sokat, vesztettem el barátokat, olyasmik történtek, amiket sose hittem volna el, ha egy évvel ezelőtt valaki ezt mondja. Több barátom lépte át a barátság határát, majd visszakoztak, majd mégsem, vagy igen... Ismertem meg új embereket, ért véget barátság pár hónap alatt, kötődtek helyette újak amik újra csodaszépnek tűntek, de valahogy egyik sem... az igazi. Találkoztam hozzám hasonló emberekkel végre - a magányosságot beleértve. El kellett búcsúznunk egymástól, fájt. Hazajöttem és nem találtam a helyem. Mintha most lennék külföldön és nem ismernék senkit. És kezdhetem elölről az ismerkedést, de nincs meg hozzá a lendület, mert ez a hely nem az a hely, ahol lenni szeretnék. A legtöbb emberrel itthon nem egy a felfogásunk az életről, kultúráról, bármiről. Folyamatosan mindenki panaszkodik, kritizál. Vajon én változtam meg nagyon, vagy csak eddig nyomtam el magamban, hogy mire, kire vágyok?

Pasik... 3 pasi, 3 csalódás, 3 fájdalom. Az első után mindent megkérdőjeleztem, amiben eddig hittem, hogy jó... hogy én így vagyok jó és pont ez a csodálatos bennem, hogy pontos vagyok, megbízható, nem vágok át senkit, kedves vagyok, kimutatom az érzéseimet stb... de neki ez nem tetszett.
A másodiknál összeomlott az amúgy is instabil kártyavár. Hogy kiismerem az embereket, hogy bízok bennük, hogy jók és nem akarnak bántani valakit, akit szeretnek... de... nem, fogalmuk sincs néha mit csinálnak, egy utólagos "ne haragudj, nem akartalak megbántani"-ra azt hiszik ezzel minden meg van oldva. De nincs. Az a tüske már belefúródott a szívembe, ha ki is sikerül húzni, a seb ottmarad. Sokáig. Elkezdtem félni, félni hogy átvernek, hogy túl korán szavazok bizalmat.
De az ember lánya úgy gondolja nem azért küzdött éveken át, hogy feladja, remegő térdecskékkel ad magának egy utolsó esélyt. A harmadik... nem tudom én beszéltem be magamnak, hogy ő valóban jó ember, hogy végre egy normális pasi, nem egy rosszfiú, túlfantáziáltam volna? Ennyire rossz az emberismeretem? Ennyire naív vagyok? Tökéletesnek tűnt. :( Aki ugyanazt szereti amit én, imádja Japánt, főz, süt, barkácsol, intelligens, kedves, udvarias, humoros és kicsit magányos típus. És akkor ide is beüt a ménkű... váratlanul, hihetetlenül fájdalmasan egyszer csak mindennek vége. Azt hiszem még most sem tudom felfogni a miértjét. Még most sem fogadom el, hogy ennyi volt.
Vajon csak álom volt az egész? Bár ez az álom gyönyörű volt ellentétben az előző kettővel, és nem bánom, hogy megismertelek... de... borzasztóan hiányzol...

Az elmúlt pár hónapban próbáltam feldolgozni az egészet. Hogy nincs akivel elmenjek megnézni egy mozifilmet, hogy ha találkozom is barátokkal sokszor kivülállónak érzem magam, hogy anyámat inkább elkerülöm - ne legyen utána még rosszabb a kedvem, hogy az emberek ebben a városban nem olyan nyitottak és kedvesek, hogy nem merek a szemükbe nézni, főleg pasiékéba nem, nehogy odajöjjön hozzám, hogy semmi nem okoz örömöt... és bezárkóztam. Elkezdtem olvasgatni, majd rajzolni, festeni, nyelvet tanulni... mind-mind olyan, amit egyedül tudok csinálni, bezárva a kis világomban. Fantáziálok kedves emberekről, szép országról. Mint kiskoromban, amikor az iskola rácsánál ücsörögtem egész délután és bőgtem, hogy engem senki sem szeret. Miért? De... lehet, hogy ez nem így van, lehet én vagyok túl válogatós és nem tudok szeretni. Az általam felépített álomvilág viszont kellemes. Egyre gyakrabban menekülök ide, nem megyek el ha hívnak, mert ... az álomvilágom sokkal szebb, érdekesebb. Nincs benne veszekedés, panaszkodás vagy ha van, átírom a sztorikönyvet. Van aki átölel, vannak barátaim akikkel nagyokat nevetünk és ugyanazt szeretjük és van családom :) Pasim is van, szőke, kék szemű :)
Ehhez az álomhoz elég kellemes zene, innivaló és egy doboz cigi...

Azt hiszem itt fogok most élni egy ideig, mert sokkal biztonságosabb.

Az álomvilág... Yume no sekai ...

"I wanted to know
Exactly how this fantasy becomes a happy ending"