Rossini bélszín

Decemberben Kiccivem meghívott New York Palaceba, ahol mindketten egy isteni bélszínt ettünk. Most megkívántam a libamájat, és találtam egy nagyon hasonló receptet a neten. Ha minden igaz Rossini bélszín a neve: az alaprecept pirítóson bélszín, libamáj és szarvasgomba, barnamártással lelocsolva. De találtam a mienkhez hasonlót is a Red Bull főhadiszállásából, ahol szépen karikázott kumpicskával csinálták.

Én a klasszikus receptet választottam, akart a fene kumpit is szelni, így is a frászt hozza rám a barna mártás... tudniiliik a fősulin ez volt az első, amit húztam az főzés órán. Klasszikus recept alapján jópár óra kell hozza (csontlé miatt), és mivel otthon sosem engedtek a tűzhely közelébe, igencsak elveszett voltam 19 évesen. Nem emlékszem, hogy hányast kaptam rá, de a tanárnő, aki dohányos volt és gyengébben érezte az ízeket is, csak annyit kérdezett óra végén: "Az összes kakukkfűvet beletette, amit talált a felső polcon, vagy azért hagyott másoknak is?" :D Na, igencsak karakteres ízű lett.
Tehát kakukkfűvel óvatosan kell bánni, ezt egy életre megjegyeztem :D A mártás receptjét innen csórikáltam. Jef segédkukiskodott (ha bárkinek azt meséli, hogy ő csinálta az egészet, ne higgyétek el :)))): kavargatta a trutyit. Ami végülis nem lett barna, mert féltem, hogy odakap, így nem pirítottam meg rendesen a cukrot. Inkább karamellszínű - ami eleinte hússzínű rózsaszín volt. :o

Szerintem messze nem tökéletes: a májat hamarabb kellett volna leszedni, a bélszínt meg később (medium lett, kivül barna, belül rózsaszín), és ugye a mártás nem barna. Egyelőre a NYP szakácsa jobb :D De jól néz ki az enyém is:

Közelik kivülről és belülről:

És ha már Rossini, akkor egy kis zene a végére.