Az első vacsora nyertese Derrick volt. A mai szent napon megtörtént a "díjátadó". Mivel kértetek bizonyítékot is, úgy döntöttem, hogy minden győztes jobb kezét lefényképezem a nyereménnyel :D
Derrick volt oly kedves, hogy hozott egy üveg Furmintot, ami nagyon jó passzolt az édeskés ízvilághoz.
A birsalmát jóanyám 1997-ben eltett lekvára jelentette - nem megijedni, megkóstoltam és egész jó volt. A csirkét és a petruskát én vettem a piacon. A kuszkuszt meg édes kis arab gyerekek gyúrták kézzel :p
Volt arab zene, rózsa illatú füstölő és rózsás limonádé - ez utóbbi sajnos csak nekem jött be. Bár asszem a zene is :(
És lássuk akkor a bizonyítékot: Derrick jobb keze és a csibuci:
És a megszokott közeli:
Nemsokára kiteszem a 2. kört. Még nem tudom melyik országba fogunk utazni, de pár héten belül utazunk. :)
Viszont törlöm a verseny fairsége miatt az automatikus emaileket, szóval cooldavee, kölök, nina, rore és derrick nem fogtok kapni, így nézzetek be sűrűbben :p
Derrick pedig a következő 5 alkalommal kispad ;)
Nekem tetszik ^_^
ReplyDeleteRózsás limonádé? Jól hangzik. Szeretem a rózsás cuccokat, főleg a rózsalassit :)
Most majd figyelni fogok, hogy én is elcsípjek egy ilyen vacsit :D
Én is szeretem, lassit még nem ittam vele.
ReplyDeletePróbáld ki, tök jó :)
ReplyDeleteÉn úgy csinálom, hogy 1 kis natúr joghurt, 1 dl jéghideg víz, cukor helyett folyékony édesítőt használok(hogy mennyit az ízlés kérdése), és a rózsavízből is annyi, amennyi tetszik. Én picit édesebben és jó rózsásan szeretem :)
Nézek :) Most azért, hogy adjak egy díjacskát, amihez írni is kell néhány szót magadról majd :) Kukk be hozzám, friss poszt vége :)
ReplyDeleteJuuuuj, koszonom szepen! Ez olyan, amit tovabb is kell adni ugye? Es kulon post? Meg sosem kaptam :))) Hihiiiiiii...
ReplyDeletena most eleg hasonlokat szeretunk, ha jol latom :D
Mint vendégnek úgy hiszem, illenék valamiféle élménybeszámolót adnom a vacsoráról. Sőt már rég illett volna… Sajnos a papírmunka eddig nem engedte, hogy ezzel foglalkozzam, de most igyekszem bepótolni a mulasztásomat.
ReplyDeleteNos, a szolgálat nem válogat. Hétköznap vagy ünnep, egyre megy. Ezúttal éppen ünnepnap volt, a város mégis komor, nedves szürkeségbe öltözött.
Harryval egy aggódó anyát látogattunk meg akinek előző nap tűnt el az alig tizennyolc éves lánya. Félő is volt hogy emiatt késni fogok, de végül sikerült még Harryt időben hazavinni, majd Boci felé vettem az irányt. Zsebemben a fiatal lány fényképe lapult, fejemben pedig a rémült anya zokogása visszhangzott szüntelenül.
A hosszú évek alatt sok mindent megszokik az ember. Például család nélkül élni, a mi szakmánkba ez szinte átlagos - Harry kivétel, de ő jóval fiatalabb is: "az új generáció" - így beszélik bent.
Ugyanígy meg lehet szokni, hogy egy nehéz nap végén a korgó gyomor utolsó mentsvára Günther kis sarki vendéglője. Mire odaérek, a székek már rendszerint az asztal tetején pihennek, kivéve egyetlen asztalkát, aminek kockás terítőjére mindig kerül egy tál brassói vagy éppen sült kolbász.
Talán éppen ezért is volt különleges a mai nap. Hiszen ezúttal vacsorameghívásom volt. Ritka alkalom az ilyen, főleg hogy egy ifjú hölgy volt a vendéglátóm.
Tulajdonképpen már annak sem tudom idejét én mikor hívtam valakit vacsorára - pedig még egyenruhás koromban bizony bolondultak értem a lányok... no igen, az uniformis, ugye. De ezek már csak megfakult fényképek egy cipős doboz mélyén.
Boci egy takaros kis kétszintes társasházban egyik emeleti lakásában lakik. A bejárathoz egy csinos kis kerten keresztül vezet az út. Nyáron, ha minden virágzik, valószínűleg még szebb, de így is igazán impozáns.
Ránézésre két, de akár három holttestet is gond nélkül el lehetne ásni itt, és ha a kerítés menti bokrok zöldellnek, akkor még a szomszédok avatatlan szemei sem látják ezt a kényes műveletet. A nyomkereső kutyák viszont gond nélkül kiszagolják még a virágok között is, nem egy gyanúsítottat láttam magába roskadni, amikor a kutya vadul kaparni kezdett a muskátli alatt.
A lakáshoz egy régi fából készült lépcső vezet fel. Minden egyes lépés nyomán fáradtan nyikorog az ódon szerkezet, de azért azt lehet érezni, hogy a mesteremberek annak idején tisztességesen megácsolták.
Emlékszem múlt hónapban egy idős nénit pont egy ilyen lépcsőn lökött le a fia csak hogy megszerezze az örökséget. Majdnem meg is úszta, végül akkor adta fel magát, amikor a hagyatéki tárgyaláson kiderült, hogy a szegény idős hölgy mindenét a helyi árvaházra hagyta.
Node, vissza Bocihoz. Kissé bátortalanul kopogtam - szokatlan ez egy nyomozótól. Azért Boci csak észrevett és kedélyesen beinvitált. Zavartan toporogtam a bejáratnál – újabb szokatlan magatartás -, próbáltam úgy levenni a ballonkabátomat, hogy minél kevesebb esőcseppet rázzak a földre, de szerintem a nyombiztosítók így is órákig el tudnának bíbelődni az előszobában hagyott cipőnyomommal.
Mint kiderült kissé korán érkeztem, így a nappaliban kaptam helyet amíg a főfogás elkészült. Boci lakása nem túl nagy, cserébe nagy kedves és otthonos. Egyedül a kompjúter felől érkező modern tánczene feszélyezett kissé, de hát én is voltam fiatal... valamikor régen.
Amíg a főfogás az asztalra került, kaptam egy kis előkét. Alma és házi sajt. Boci borral is kínált, de ezt udvariasan vissza kell utasítanom, tartott még az ügyelet.
A sajt igen lágy, kellemesen füstölt ízzel kényeztetett. Minden falatnál éreztem, hogy nemcsak szakértelem, de szeretet is van benne.
Az alma nem kevésbé finom, érett, lédús gyümölcs volt. Jól kiemelte a sajt füstös ízét.
Egyik falatot kapkodtam a másik után, teljesen belefeledkezve az ízekbe. Amikor már csak pár szelet sajt feküdt a tányéron kissé el is szégyelltem magam a mohóságom miatt.
Mikor a csirke már majdnem kész volt, Boci éppen a szószt csinálta, én megpróbáltam ellesni a titkot, de hamar ki lettem tessékelve a konyhából. A vendégnek az asztalnál a helye. Én némi zavart kéztördelés közepette próbáltam mentegetni magam, hogy csak kíváncsiskodom: "a szakmai ártalom, ugye".
ReplyDeleteVégül nem kellett már sokat várnom a marokkói csirke, amiről eddig csak olvastam, most teljes életnagyságában ott hevert a tányéromon.
Be kell valljam sem a csirke marokkóisága, sem a köretnek felkínált kuszkusz nem volt ismerős számomra, mentségemre legyen mondva hogy a bevándorlási ügyekkel egy másik alosztály foglalkozik.
Először nagyot szippantottam a levegőből. Gyümölcs. Édes. Most kicsit sajnáltam, hogy Boci az imént meggyújtott egy füstölőt, mert kissé bezavar a csirkébe, de ezt megoldottam úgy, hogy közelebb hajoltam a tányérhoz.
Időközben a kuszkuszról megtudtam. hogy tészta és hogy a szószban birsalma és citrom van. Először ezeket vettem a villámra. Amint a falat a számba ért rögtön felderült az arcom.
A calcuttai rendőr-szeminárium alatt ettem ilyet. Szinte döbbenetes a hasonlóság, leszámítva azt, hogy ez nem csípett. A nagyon csípős indiait már fiatalabb koromban sem szerettem, úgyhogy most végre kiélvezhettem a gyümölcsös ízt.
Az este folyamán másodszor feledkezek meg magamról és mohón lapátolni kezdtem a számba a birses kuszkuszt.
Figyelmeztetnem kell magam hogy a fogás része a csirke is. Először a bőrével kezdtem. Szeretem a ropogós sült bőrt. Ez pont jó volt. Egyik oldala szépen megpirult, de mégsem száraz, volt egy kis szaftja is. Később láttam, hogy Boci félreteszi az övet, mint kiderült nem szereti. Egy pillanatra megfeledkeztem a jólneveltségemről és elkértem a tányérja szélére száműzött ínyencfalatot. Még be sem fejeztem a vacsorát, de máris repetáztam. Nagyszerű!
A hús szerencsére már inkább párolt, mint sült. Finoman szinte lerugaszkodott a csonttól, sehol nem száraz, de nem is véres. Nem ízetlen, de nem is tolakszik, hagyja érvényesülni a gyümölcsös szószt. Megvan a tökéletes egyensúly, mint valami japán kertben.
Mint említettem bort nem fogyaszthattam, így a vacsora mellé rózsavizes limonádét kaptam. Be kell valljam, ez nem ízlett annyira az erős rózsaíz miatt. Szegény Heidi nénikém használt ilyen illatú kézkrémet még gyerekkoromban és a krémtől zsíros ujjaival csípett nagyokat az arcomba. Boci nem tudhatta ezt.
Az étel végül elfogyott, egyetlen morzsa sem maradt a tányéron. A serpenyőben viszont szerencsére kuszkusz és szósz még volt bőven, így abból repetázhattam gazdagon (szegény Günther évek óta először nélkülem volt kénytelen bezárni).
A vacsora utáni társalkodással nem untatnék most senkit, még fogyott egy kicsi az almából és a sajtból, ezzel sikerült is keretbe zárni ezt a remekbe szabott vacsorát.
Hazafelé az eső még mindig esett, talán egy kicsit jobban is, mint mikor jöttem, de most már nem zavart komor időjárás egy cseppet sem. Azon morfondíroztam, hogy talán többet kellene ifjú hölgyekkel vacsorázni, sőt, ki tudja, talán nyugdíjas éveimre meg nősülnék...
Hazaérek. Új élményekkel gazdagon hajtom le a fejem a párnára. A csirke és a szósz izét még mindig a számban érzem. Jóleső fáradtság lesz úrrá rajtam, és kis mosollyal a szám szélén hunyom le a szemem.
Alig telik el tíz perc és csörög a telefon. Harry az, azonnal le kell mennünk a rakparthoz.
A zuhogó esőben a búvárok egy fiatal nő testét húzzák ki a partra. A fénykép százkilós ólomgolyóként kezdi húzni a kabátom zsebét. De nem veszem elő. Fölösleges. A képen még csillogó gesztenyebarna szempár most mozdulatlanul és szürkén mered a járőr kocsi reflektorába. Még tizenkilenc sem volt. Vajon tudta, hogy milyen a marokkói csirke? - tűnődöm.
Van, amit harminc év alatt sem lehet megszokni... Hosszú éjszakánk lesz.
:))))))))))))))
ReplyDeleteNagyon sajnálom a rózsavízet, nem tudtam Heidi nénikéről :( Mostanában egyébként egyre több helyen látom a virágokat, mint étel vagy ital alkotóeleme. A legszebb sushi oldalán :)
Ez a kaja piszok jól néz ki! :-)
ReplyDeleteDerrick írása pedig egyszerűen zseniális! :-)