Hol vagyok?

Múlt héten a YouTube-on kattintgattam unalmamban és véletlenül egy koncertturné dokumentumfilmjére bukkantam. Kíváncsi voltam. Hogy valaki, aki korábban a Tokyo Dome 50.000-es tömege előtt játszott Japán egyik leghíresebb rockbandájának tagjaként, hogy él meg egy európai szólóturnét kis pinceklubokban játszva.

 

Inoran (Luna Sea)

Ez a kategória számomra rém unalmas szokott lenni, de elindítottam, hogy majd belepörgetek egy kicsit. Leragadtam a második mondatnál és a hozzá tartozó mély, megnyugtató hangnál, amit egy álmos nyitott szemű srác mondott: "Egy álomban felejthettem magam, mert a szemem nem nyílt". Lementettem és este befészkeltem magam a TV elé, hogy nyugodtabb körülmények között megnézzem.

Nem számítottam metafora hegyekre, explicit érzelmi állapot leírásokra, kérdésekre amik az én fejemben is keringenek, de nem ennyire direkt kimondva és megfogalmazva. Hogy miért nem? Talán mert a zenész egy hidegnek tűnő férfi és ráadásul japán. De... ennyire pucérra levetkőzve nem sok embert láttam. 67 perc, amit köröm-rágva izgultam végig, egyszer sem álltam fel cigizni, összehúzva magamat szinte csecsemőpózba kuporogtam a kanapén. Gondolatok kavarogtak a fejemben, nem emlékszem, hogy valaha voltam-e kristálytiszta és zavarodott egyszerre.

"Esett aznap, amikor a reptérre mentem...  nem utálom az esőt... az eső kizárja a környező zajokat és elmossa a zűrzavart... hol vagyok?"... igen, szeretem az esőt. Kevesen szeretik. Engem megnyugtat, mintha megtisztítana mindent, elmossa a gondolataimat, minden rendben lesz utána. Kellemes melankolikus állapotba kerülök.


"Ha nincs meg a gitárom, kölcsönzök egyet... ha nem hallom a monitort, hát ez van... ami a fontos: hogy élvezzük a problémákat, amik ránk zúdulnak"... élvezni a problémákat? Ezt mondják mások a kudarc pozitív megélésének? Leszarom, akkor sem rontja el a kedvemet? Vagy találok megoldást vagy elfogadom a helyzetet? Elfogadni... belenyugodni... számomra egy negatív szó, vesztést jelent, feladást.


"Az út végét várva elindultam, amikor a dolgok értéktelenek, nyugodtak voltak, amikor több tízezer ember előtt játszottam. Kiállni egy szál gitárral ismeretlen helyen, ahol semmi sem biztos. Nem érzem az elszakadást. Elszakadtam volna? Mitől/kitől? Szeretők, barátok, valóság, remények, álmok, zene? Nem. Ez az érzés ami mindig bennem van: honnan jöttem és hova tartok? Az érzés, hogy mindig egy másik helyen akarok lenni. Az elszakadás miatt érzem? Nem, nem hiszem. 
Az első fájdalom, amit az ember érez, amikor elvágják a köldökzsinórt. A születés egy elszakadás. Egy akut fájdalom. Egy elviselhetetlen egyedüllét... nem képes szeretni másokat.
Ha valami elszakadt, eltávolodott... újra kell kapcsolni. Ha nem haladunk előre, eltűnünk mi magunk is" - én ürességnek hívtam eddig ezt az állapotot, már ha ugyanarról beszélünk. Itt vagyok, de nem vagyok itt. Elszakadás? Mitől vagy kitől? Megcsinálom, de nem élvezem. Semmit. Az öröm csak pár másodpercig vagy óráig tart, majd nyomtalanul eltűnik, mintha sosem létezett volna. Mintha nem léteznék, nem én vagyok, de akkor ki? Eltűntem? A testem itt van, de semmi más. Valahol máshol élek. Filmekben, zenében, képzeletben, a fejemben. Mintha megtagadnám a környezetemet, a munkámat, az embereket körülöttem. Mindig máshol akarok lenni. De ott sem jó.

"Egy úton találkozunk emberekkel. Nem véletlenül velük: tanulunk tőlük. Találkozás és búcsú, öröm és bánat, napfény és eső, stabilitás és instabilitás, elragadtatás és szorongás. Minden egy egység." 
Próbálom egy ideje így felfogni az életemet: bármi is történik, tanulhatok belőle. De valóban tanulok belőle? Legtöbbször csak leszűröm a tanulságot, de nem alkalmazom. Ugyanazokat a  hibákat követem el, ugyanazok a fájdalmak érnek, de egyre nehezebb kilábalni, túlélni. Körbe-körbe forgok, ismétlődik minden. Miért nem csinálom másképpen legközelebb? Mi tart vissza, hogy jól döntsek? Félek? De mitől?
Van egy iszonyú hülye tulajdonságom: nem szeretem feladni. És nem tudom, hol van az a pont, amíg érdemes valamiért küzdeni és hol van az az észszerű pillanat, amikor már nem feladás, hanem kényszerű de logikus lépés az abbahagyás. Talán ez okozza a gondokat? Akkor állok csak le, ha már minden energiám elfogyott és mozdulni sem bírok? A csalódásoktól, a fájdalomtól, hogy nem tudom elfogadni nem minden rajtam múlik, hogy nem csinálhatom azt és úgy, ahogy én akarom. Nem az történik, ami az én forgatókönyvemben szerepel. Nem tudok belenyugodni? Nem tudok alkalmazkodni? Meddig kell/lehet? Mikor veszítem el önmagamat és leszek egy másik ember bábja? A kontroll fontos. Saját magam felett. Nem sodródni, mindent kézben tartani. Különben belefulladok a bizonytalanság és kétségbeesés tengerébe.

Nem számítottam válaszra, megoldásra a végén. Adott. Ez az ő élete, az ő kérdései, még ha hasonlóak is az enyémhez, a válasz az ő válasza. Amolyan buddhista :) De szép.

"Ismétlődés, ismétlődés, ismétlődés, ismétlődés, ismétlődés... mint a reinkarnáció, a kaleidoszkóp... ismétlődés... futni, sietni, úszni... a fénnyel, a magassággal, magammal... az idővel, magammal, másokkal... ismétlődés... cél nélkül... ismétlődés... vég nélkül... ismétlődés... nem akarom abbahagyni, mert folytatni akarom... hol vagyok?... szükségem van egy válaszra... van egy pont, ahol ez az utazás végtelenné válik... ismétlődés, ismétlődés... hol vagyok?... ismétlődés... mintha a cél ez az ismétlődés lenne... A cél?... Már értem... ez lenne a válasz?! Végre megértettem... ha ebben a pillanatban meg is találod a választ, az rögtön múlttá válik és ez már nem az igazi válasz és nem az igazi cél... ez a kezdet és a vég... Minden hang egy múltbeli hang...  a hang amit most hallottam, már nem létezik. Nincsen "itt". Most itt állva a testem nem létezik... Múlt, jelen és jövő... ezek a határok nem léteznek... A vég és a kezdet mindig egyenértékű az idő és hely függvényében. A túlélés a lényeg, az "élés" a cél... Az a távoli oldal az, ahol én létezem, ahol "vagyok". Itt vagyok!
Ez az elszakadás érzet az álmaimban... nem merültem bele... ha a köldökzsinórt el is vágják, az anya szereti a gyermekét. Nem vagyunk elszakadva egymástól. Saját akaratomból hagytam el őt. Minden összefügg. Minden egy egység."