Momo, a kishangya

Szombaton kishangya voltam - a nyáron begyűjtött dolgokat eltettem télire. És vasárnap felét is, de minden pillanata nagyon élvezetes volt - na jó, eltekintve attól, amikor a forró lekvár az ujjamon landolt O.o Jah, a vasárnapot nem tettem el télire, hanem az egynapos erjesztésű savanyúságokat :)

Az egész úgy indult, hogy sárgabarack lekvárt szerettem volna főzni, és rendeltem a Tescoból. Neeeem kellett volna... nagyon éretlenek, savanyúak és kemények voltak. Leginkább az umeboshira, japán sós-savanyú erjesztett szilvára hasonlított, el is gondolkodtam rajta, hogy lehet-e vajon barackból csinálni. Persze mindenhol azt írják, hogy nem lehet, de nem én lennék, ha nem próbálnám meg. Ugyebár :) Értekeztem egy japán barátnőmmel, aki adott még hasznosítási ötleteket, és mivel jóanyám egy megrakott kocsival jött, nagy sírós szemekkel nézve rám, hogy szabadítsam meg a rakomány felétől... na, így történt hogy ez a hétvége a konyhában telt. :D

Felnőtt szakasz: a likőrök :) Lesz úúúgy 3-6 hónap múlva sárgabarackos, ribizlis és meggyes. Remélem legalább az egyik összejön - a ribizlinek szurkolok nagyon (Fuss, Ribizli, fuss!).
A módszer egyszerű volt: gyümölcs + cukor + vodka valamilyen arányú keveréke.
Sárgabaracknál az umeshu (szilvabor) arányait követtem. Ribizlinél és meggynél a 4-3-3-at, illetve amennyi vodka belefért az üvegbe :D

Hetente 1x rázogatni kell vagy forgatni, hogy a cukor ne csak üljön az alján, hanem mint egy hógömbben hópehelyként szálljon a gyümölcsök között. Semmi értelme nincs, csak az én örömömet szolgálja :D (Nem igaz, a cukor elolvadását segíti... idióta...).


Lekvárok - hát nem lekvár lett a sárgabarack egy részéből?! Chutneyt szerettem volna, de annyira nem volt vészesen savanyú. És a kedvencemet (nem) is csináltam: meggymagozás.
Tadam:

Ennyi tömény cukor után jöjjenek a sósságok vagy ecetességek.
Szóval akkor umeboshi... barackból momoboshi, sárgabarackból meg anzuboshi lehetne... ha  perillát lehetne itthon kapni és lett volna elég rizsborom. Mindenesetre azért követtem az eljárást, a barack puhásága miatt kisérleti jelleggel valószínűleg rövidebb futamidőket produkálva majd. A perillát pedig lecseréltem bazsalikomra.
Az eljárás egészen macerás: egy éjszaka áztatás, aztán alkoholfürdő, közben a bazsalikom spa kezelése: gyors hidegzuhany és sós masszírozás. És már jöhet is a lényeg: fertőtlenített konténerben só-barack-bazsalikom rétegezése. Ezután súlyt kell helyezni rá (vagy rá kell ülni egy hétig, és ha az ember lányának a ****-jába már befolyna a sós lé, akkor feláll szépen), ha kb 2-3 cm-rel a súly felett van a lötty, akkor jön a harmadik kör. Ami... ami... a súly felezése (fűrész...), és várni kell a szárítási szezont... állítólag a japán naptárakban ezt pirossal jelzik is, persze ehhez júniusban kellett volna elkezdenem a folyamatot... na de kb 1-1.5 hónap.
Jelenleg itt tart a folyamat (mielőtt ráültem volna):

Aztán a maradék bazsalikomból lett egy fél miniüveg pesto:

A hegyes erősből meg savanyúság (amennyiben nem lenne mégsem elég erős, szórtam bele egy kis kimchi paprika port :D). Jalapeno receptből csináltam, állítólag a hűtőben pár nap alatt jó lesz. Az ecet-víz aránya számomra szörnyű savanyú, változtattam rajta (nem kérdezzétek, hogy mennyit :))

És az uborka... nem találok sehol olyan uborka receptet, amit Japánban ettem :( Pedig már japánul is kerestem, de valahogy egyik sem tűnt hasonlónak. Azért ha felépülök a depresszióból, kipróbálok egyet. Helyette most miso receptet választottam (misozuke ha jól tudom): ez is 1 napos sós érlelés. Édeskés-sós, és nagyon ropogós. Rövid ideig áll el, inkább amolyan instant savanyúság:

Végére pedig a paradicsomom, ami elkezdett sárgulni végre :) A barna pöttyök ne ijesszenek meg senkit, anyu túl erős permetet készített pár hete (nem lesz bio, nah).

Jelentkezem pár hónap múlva, mi hogy áll - amennyiben sikeres lett valamelyik. Sikertelenség esetén lekvár evésbe fojtom magam.