Szemetek

Pasik. Olyan rég szapultám már őket :)
Hihetetlen sok önző pasival találkozom mostanában. Aki még csak arra sem hajlandó, hogy elgondolkozzon a szavain, tettein. "Ilyen vagyok én", "én ezt nem csinálom, mert nem szeretem", "alkalmazkodjanak hozzám mások" stb.

Minap megismerkedtem egy pasival a neten. Bár ránézésre nem az esetem, de fényképezőgép volt a kezében jó nagy telével, és azt írta barátokat keres, szóval miért ne haverkodjunk, ha nem jönne be. Legalább lenne kivel fotózni járni. A gond az volt, hogy ő rögtön a "de szép a mosolyod", "elolvadok tőled" és hasonlókkal jött. Bejelölt egy ismert társasági oldalon, már szinte a számomat is elkérte... ami nekem fél napos ismerettségnél icipicit gyors tempó ;) (konzervatív vagyok tudom, de csak barátokat jelölök beee, telefonszámot meg nagyon ritkán adok meg). Mivel az első 4 levélből 3-at félreértett kapásból, megnéztem mi a csillagjegye, nehogy még véletlenül is nyilas legyen... khmmm... nem vagyok formában, aaaz.
Na de most jön a hab a tortán: nős 2 gyerekkel. Kérdezem, hogy hogy is gondolta ezt? Mert nekem olyan pasi, akit bármilyen intim száll fűz másik nőhöz, nem kell - az ember tanul a saját hibáiból, és jó ha tudja mik a saját határai, amit el tud viselni. Válasz: ez amolyan nyitott kapcsolat, megbeszélték a feleségével. :o Igaz, a pasi nem akarja, hogy bárki belészeressen, és ő is nagyon vigyáz, hogy ez ne történjen meg... egyre jobb, nem? Vajon ha x évvel ezelött megkérdeztük volna ezt a nőt, hogy belemenne egy olyan kapcsolatba, ahol a párja rendszeresen félrelép, akkor mit mondott volna? Vajon idővel az igényeink csökkennek, tkp eligénytelenedünk? Vagy csak rájövünk, hogy az az álom, amiben kislánykorunkban oly mélyen hittünk, nem is létezik? És fontosabb a család, a kölykök, minden mindegy, csak maradjunk együtt? És a gyerekeket pajzsként tartjuk magunk elé, hogy miattuk van, ezért vagyunk még együtt. Kiváncsi vagyok hány pár maradna ugyanúgy együtt gyerek nélkül is, csak mert fél kilépni és újat keresni.
Lassienek meséltem tegnap, szegény a felénél kiakadt :))) Úgy tűnik én már meg sem lepődöm a sok szemét között, hogy még egyet megismertem. Illetve mostanában picit lassan érnek be a gondolataim.

Valahogy egyre több emberről tudom meg, hogy boldogtalan, vagy félrelép. Ami nagyon szomorúvá tesz.
Vagy megváltozott a világ (felgyorsult, elromlott), vagy én élek még mindig álomvilágban és hiszem el, hogy van tiszta szerelem, meg pasi, aki képes annyit beletenni egy kapcsolatba, amennyit ki is vesz... és nem hazudik, nem lép félre, jó vele mindenhogyan.
A legtöbb pasi csak elvárja, hogy körbeugrálják, semmit nem ad fel a kapcsolatáért, de elvárja, hogy a csaj megtegye (vagy bele sem gondol, hogy ezt kéri). És ez nem csak párkapcsolatra igaz, hanem sajnos barátságra is. A csajok valahogy többet adnak bele ebbe is (gondoljunk arra, hogy hányszor hoz egy kolláganőnk pl saját sütésű sütit - és hányszor teszik ezt a fiúk. És nem azért mert túl sok van otthon, és nem akarja hogy rárohadjon).

Apám ugyanilyen ember. Elvált a második feleségétől is, de minden nap visszajár, viszi a szennyest, ott eszik. Persze pénzt nem ad érte, csak a gyerektartás jár oda. A "legviccesebb" az volt, amikor behozta a lábáztató vizet a nappaliba...
Néha azon gondolkozom mi a jobb: egyáltalán nem ismerni az apádat vagy tudni, hogy mekkora ****, és kerülni évek óta. Asszem nekem már csak maradnak a sírós apja-lánya filmek. És ügyelni arra, hogy ne ugyanolyan fazont fogjak ki, mint ő. Dexar.

Most kicsit megcsömörlöttem a hímneműektől. Unom az elejét, unom a végét.