Das The Le Switzerland

Többségében ide utazom munka miatt. Sajna eddig a főnökséggel, ami roppant megerőltető. Roppant, mert non-stop szigorított odafigyelést igényel reggel 8-tól este 11-ig, és ez nekem nem megy. Szükségem van egy kis me-time-ra, ami nem a 2 perces szükség kitérőket jelenti.
Most viszont a partnercégünk felvetette, hogy mi lenne ha összeülnénk egy 1 napos meetingre, GUI fejlesztés témakörben. Így esett, hogy hétfőn az egyik emberkémet a hónom alá csapva, főnökök nélkül kisurrantunk a hátsó ajtón (nah jó, elég hangosak voltunk, mert örültünk a lehetőségnek). Svájcon belül bérelt autó hiányában vonattal mentünk. És nagyon nem bántam meg, mert bár 2x át kellett szállni, de eddig nem sokat láttam Svájcból. Most viszont olyan sok szépet! Már a repülőút is csudiszép volt: gyönyörű fehér habfelhők, amik között úgy érzi magát az ember, mintha az Antarktiszon lenne, ragyogó napsütés, rálátni az Alpokra közöttük. A zürichi tó körül keringtünk leszállás előtt egy picit, hihetetlen meredek hegyfalak (kb 45 fokosak a völgyből meredeken fel), ragyogó víztükör. A vonattal is egy ideig a tó mentén utaztunk. A házak nem feltétlenül szépek, kimondottan sok a snassz vagy unalmas, még ronda is van. De maga a környezet kárpótol.
Néhány kép a hotelből:

Reggel úgy keltem, hogy reggeli előtt a kolléga bekopogott, kiráncigált, hogy mutatni akar valamit: egy nyuszi gubbasztott az ablakkal szemben :D És sok-sok boci van mindenhol, a lovakkal meg simán sétálgatnak (lovon ülve, és a zebrán kivárják a zöldet és ott mennek át :DDD)

Este én bebuszoztam Luzernbe, mert állítólag az egyik legszebb svájci város. Hát az, komolyan! Szintén egy tó köré épült, egyik oldalról pedig meredek hegyek övezik. A tó elkeskenyedve benyúlik a városba.
Már épp sötétedett, és csak mobil volt nálam (mert lusta voltam elhozni a gépemet). Sok a turista még mindig, elsősorban amerikaiak.
A belváros nagyon romantikus, sok apró macskaköves utca, volt olyan is, amin kb én elfértem, és ne jöjjön senki szembe, különben behatolunk egymás intim zónájába durván :o A házak kicsit a XIX. századi Bécset juttatták eszembe. És imádtam a cégéreket!
Pereces:

A város:

  

Amint látszik is a hídon végig petúnia volt, olyan illatfelhőben sétáltam végig rajta:

 

     

Iszonyú nagy pechemre (vagy szerencsémre) zárva volt az összes üzlet. De egy vagyont el tudtam volna költeni csokikra, bocikra (ennyi bocit!!!! még sosem láttam), ékszerre, órára (rengeteg óra volt), péksütire.

 

Ékszeres: szinte mindenhol a természethez kötödő ékszerkirakatok voltak.
Ilyet utoljára a skandinávoknál láttam - főleg a finnek szerették a fát használni,
még az ebédlőasztalra is ki volt rakva egy fadarab dísznek :D

   

Csokiiiiiiiiii

 

Bociiiiik :D

Panoráma kép a tóról kifelé és befelé:

A luzerni csokimentes, de nyálcsöpögtetés séta után természetesen a reptéren már nem bírtam megállni, hogy ne rohanjak be minden üzletbe. A kis körútból nagy lett, az eredménye pedig:

Bocis skacok, de a többség az enyém :D Meguntam, hogy mindig csak souvenirt veszek, de magamnak semmit. Eljött a karácsony, boci is kap csokit végre :D
Az alsó piros sornak története van: imádom a csokit, amit a SwissAir-en adnak. Most végre meg mertem kérdezni, hogy mi a márkája (mert persze nem lehet tudni). A stewi sem tudta, de a kezembe nyomott 8-at még :D Hát így, jó lesz rosszabb, Svájcmentes időkre.
Sokat utazom mostanában, nem? Imáááádom! Szerintem valami utazós állás kéne nekem.

És úgy döntöttem hűtőmágnest, plüssbocit vagy könyvjelzőt fogok gyűjteni az útjaimon. Svédektől és lengyelektől is mágnesem van, azt a 2 idiótusz bocit a képen pedig most szereztem Zürichben. Tádááááám :) Pörgök, mint aki sokat szívott :D Pedig nem.