FutaBoci / harmadik nap első fele

Annak is az első fele... Derrick nagyfiúskodik, és kb. a betojás szélén vagyok, hogy mennyire leszek én egyben a squash után. :ooo

Új vagy veszélyes dolgot egyetlen emberrel próbálnék ki szívesen, és az Jef. :/ Azt hiszem egyedül benne bízok meg annyira, na de ehhez kellett az a 8 év. :)
Ő tutti nem szórakozna velem, nem ijesztgetne a labdával, vagy az ütővel, ha elesek felsegít és nem röhög ki, nem kényszerít bele olyan szituba ami számomra nem biztonságos, hisz ismeri a fizikai határaimat (ami nagyon alacsonyan van :)); ha bajom van, elvisz a kórházba és fogja a kezemet és nem tart szánalmasnak; nem kell előtte nagylányoskodni, tud már rólam minden bénaságot :)
Utószerkesztés: Hmm, most kezdem úgy érezni, hogy épp a leendő exférjemet istenítem :)))

Erről eszembe jutott az első Naaagy kirándulásunk Kiccivemmel, amikor kicsit keresztbe húzta a számításaimat és Sirok felé vettük az írányt. És volt ott az az iszonyú meredek falépcső, foghíjas, ami már felfelé is durva volt, és qurvára nem akartam megmászni és lefelé el sem tudtam képzelni hogyan jövök majd le róla. De nem lehetett nyámnyiláskodni, hiába van tériszonyom, mert részben milyen ciki, hogy egy sportemberrel elmész túrázni és még egy lépcsőt sem mászol meg (ezzel a csajjal semmit nem lehet csinálni), meg milyen már egy kapcsolat elején a hibáidat előhozni, hogy pl. a saját lábadban is simán el tudsz esni, annyira béna vagy :)))
Felfelé tényleg könnyű volt, de már akkor remegett mindenem. Fent meg végig azon izgultam, hogy minél később jöjjünk le, hogy leálljon a térdremegésem. Aztán lefelé csak álltam és néztem lefelé, és pár másodperc és suta mozdulat után sikerült elindulnom. És édes volt naon, mert segített, fogta a kezem és biztatott és nem nevetett ki :)